Íme a krumplis recept, ami meghódította az internetet. Te is imádni fogod!

Hihetetlen gyorsasággal hódította meg az internetet ez a recept, amelynek középpontjában a burgonya áll.

 

Az összes közösségi portálon több ezer lájkot gyűjtött be ez a tepsiben sült finomság, és azok, akik elkészítették, megesküsznek arra, hogy ilyen finomat még nem ettek. Nem marad más hátra, ki kell próbálni.

Hozzávalók (6–8 személyre):

  • 3 evőkanál vaj
  • 1 cikk fokhagyma
  • 6 darab, közepes méretű krumpli, megpucolva, felszeletelve
  • 1,5 bögre tejföl
  • 1 bögre reszelt sajt
  • 1 bögre reszelt parmezán
  • 1 bögre csirke alaplé
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 kiskanál szerecsendió
  • só, bors, ízlés szerint

Elkészítés:

Első lépés: Melegítsük elő a sütőt 190 Celsius fokra, és egy hőálló tepsit vajazzunk ki. A fokhagymát szeleteljük fel, és dörzsöljük be vele a vajas tepsi alját.

Második lépés: Tegyünk oda egy edényt a tűzre, majd olvasszuk fel a 3 kanál vajat, adjuk hozzá a lisztet, a szerecsendiót, a sót, borsot. Óvatosan keverjük hozzá a tejfölt és a csirke alaplevet, és forraljuk fel az egészet, utána állítsuk a sütőt kis tűzre, és hagyjuk még ott 3 percig. Ezután vegyük le teljesen a tűzről, majd adjuk hozzá a sajtot, és addig kevergessük, amíg az egész össze nem áll.

Harmadik lépés: A tepsibe szépen rakjuk le rétegesen a krumpli szeleteket, sózzuk, borsozzuk a rétegek között, ezután öntsük rá a sajtos, tejfölös öntetet, hogy a burgonyákat ellepje.

Negyedik lépés: A tetejét szórjuk meg parmezánnal, és mehet is 45–60 percre a sütőbe. Ha aranybarnára és ropogósra elkészült, jöhet a tálalás és a falatozás.

Fotó: alexandracooks.com

Forrás: filantropikum.com

Hozzászólások:

Hasonló receptek