Így készítsünk pitát otthon

A pita gyorsan és változatosan elkészíthető eledel, készülhet belőle vendégváró, ebéd, reggeli, de akár tízórai is. Nagyon sokféle változata kapható, árban és minőségben is különböznek, de a legjobb mégis az, ha otthon készítjük el.

Nincsen annál élvezetesebb, mint amikor saját, friss, gőzölgő pitánkat töltjük meg egy általunk összeállított töltelékkel. Indiától Törökországig, Amerikában, Iránban, Magyarországon és szinte bárhol a világon fogyasztják a pitát, de egy mindenképp közös bennük, hogy búzalisztből készülnek, kelesztik és ovális vagy kerek formájuk van.

Kezdetben, több ezer évvel ezelőtt a lepénykenyeret nem kelesztették, de aztán annak is eljött az ideje. Készítsük el otthon a kelesztett jelenkori változatát a pitának.

Hozzávalók: 1 zacskó élesztő, 1 csésze meleg víz, 3 csésze liszt, 1—2 evőkanál olívaolaj, só, olaj

Elkészítés: Az élesztőt a meleg vízzel és 1 csésze liszttel keverjük el, és hagyjuk 15 percet állni. Ezután adjuk hozzá az 1—2 kanál olívaolajat, a sót és még két csésze lisztet, jól keverjük össze az egészet. Majd következik a dagasztás.

Az elején nagyon nyúlós lesz, és idegesítően ragaszkodni fog a kezünkhöz, de addig kell dagasztani, amíg el nem válik majd könnyedén a táltól. Közben még adhatunk hozzá egy nagyon kevés lisztet, ha másképp nem tudunk megbirkózni a ragacsosságával. Ezután az edény falát, amelyben dagasztottuk, vékonyan olajozzuk be, majd fedjük le a tésztát egy kendővel, és hagyjuk állni, míg duplájára nem kel. Ez az idő körülbelül két óra lesz.

A tésztát vágjuk nyolc felé, formázzunk belőle gömböcskéket, és takarjuk le, hogy újabb harminc percig kelni tudjon. Majd egy lisztezett deszkán mindegyik gömböt 5—6 mm kerek formára nyújtunk ki. Ezután forró serpenyőben gyorsan megsütjük őket. A kész piták fagyasztva akár egy hónapig is felhasználhatóak.

Hozzászólások:

Hasonló receptek