Sajtos, sonkás leveles párna

A nagylányom készítette egyik délután vacsorának. Nem kell hozzá sok minden, nagyon hamar készen van, és nem kell vele sokat vacakolni se. És igen finom. A töltelék itt csak sajt, és sonka. De mint mindig most is leírom, a töltelék szabadon variálható. Mint ahogy a mérete is, itt nem olyan kicsik készültek most, de lehet belőle kicsi falatka méretűeket is készíteni.  Első gondolatom az volt, kellene bele valami szósz, öntet, de nem volt itthon se tejföl, se más. Viszont a sajtot nem sajnáltuk belőle. És így azt kell, mondjam nem is hiányzott a szósz belőle. Így volt jó,ahogy volt!

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta (500g), 15 dkg trappista sajt, 15 dkg gépsonka

A kenéshez:

1 db tojás

Elkészítés:

Ha fagyasztott a leveles tésztánk, akkor első lépésben kiolvasszuk, majd kinyújtjuk nagyjából négyzet alakúra, amekkora méretre tudjuk.

A kinyújtott tésztát középen félbevágjuk.

A sonkát apró kockákra vágjuk,

a sajtot lereszeljük.

Az egyik tésztára tesszük a fele sajtot, majd eloszlatjuk rajta a sonka darabokat,

és rátesszük a maradék sajtot.

Majd betakarjuk a tészta másik felével.

Széleit körben lenyomkodjuk.

Vízszintesen és középen hosszában is felvágjuk, amekkora szeletekre szeretnénk. (mi 12 db-ra vágtuk fel)

Minden szelet széleit lenyomkodjuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, tetejét éles késsel becsíkozzuk.

Egy kis tálba ütjük a tojást, majd villával felverjük és megkenjük a tészták tetejét tojással.

180-200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük.

Hozzászólások:

Hasonló receptek